Folytatódott a „Felsőoktatás az élhető jövőért” konferencia


A „Felsőoktatás az élhető jövőért” címmel rendezett szakmai konferenciát az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Óbudai Egyetem és az ELTE Együtt a környezettudatos szemléletért csoport közösen szervezte április 11-én, az ELTE-n, így folytatódott a már megkezdett szakmai program.   

A kétnapos esemény zárónapján Dr. Darázs Lénárt az ELTE általános rektorhelyettese, köszöntőjében ismertette az egyetem fenntartható fejlődéshez kapcsolódó törekvéseit. Ezek közül  kiemelte: a digitális könyvtár és az e-learning tananyagok használatának fontosságát, továbbá, hogy az egyetem fontosnak tartja, támogatja a kezdeményezéseket, amelyek ezt a területet érintik. Az ELTE rektorhelyettese jelezte, hogy már 2009-ben kidolgoztak egy stratégiát, aminek megújítása folyamatban van. Várhatóan a frissített változatot 2020-ig elfogadják, de a megújított startégia komplexitása miatt egyelőre folytatni kell annak kidolgozását. 

Az Óbudai Egyetem képviseletében Földesi Gabriella kancellár személyes példáján keresztül mutatta be a környezettudatos gondolkodás fontosságát. Megemlítette többek között: „szelektíven gyűjtöm a hulladékot, igyekszem nem termelni sok szemetet, vászon táskával megyek vásárolni, szigeteljük az ablakokat, nem pocsékolunk vizet, nem dohányzunk, nem használunk eldobható műanyag evőeszközt, szívószálat, mindezt az e téren szigorú elveket valló gyermekem ellenőrzi”.  

A témával kapcsolatban hangsúlyozta: „a Zöld Konferencia egyik legfontosabb üzenete, hogy a fenntarthatóság nem korlátozható csak környezeti problémákra. Ezzel párhuzamosan ugyanis fennáll a társadalmi felelősség és a gazdasági vonatkozása is. Szükségletekről beszélünk és nem mohóságról, fejlődésről és nem egyszerűen növekedésről, olyan átalakulásról, aminek három egyenrangú része a társadalmi, környezeti és a gazdasági fenntarthatóság.”

Az Óbudai Egyetem fenntarthatósággal kapcsolatos céljai között Kancellár Asszony megemlítette, hogy a megújuló energiák nagyobb volumenű hasznosításának ösztönzését szeretné elérni az általa képviselt egyetem. Emellett az óbudai felsőoktatási intézmény javítani szeretne a legzöldebb hazai intézmények rangsorában elfoglalt 9. helyezésén. Továbbá ember- és családbarát egyetemként kíván működni az Óbudai Egyetem és megtesz mindent azért, hogy a megtisztelő Családbarát Egyetem címet továbbra is büszkén viselhesse.

Ezt követően a konferencián plenáris előadások hangzottak el, amelyek keretében a szervezők azokra a kérdésekre keresték a választ, hogy a felsőoktatásnak milyen szerepe van a fenntarthatóságban, valamint, hogy a felsőoktatás kiterjedt intézményhálózata hogyan tud hozzájárulni a fenntartható fejlődési célok megvalósulásához.

A szakmai rendezvény keretében elsőként Dr. Nemes Csaba, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Fenntartható Fejlesztésekért Felelős Helyettes Államtitkárság főosztályvezetője Környezetvédelmi kihívások a felsőoktatásban” címmel tartott előadást. A hallgatóság ezt követően Ferenczi Attila, a Recobin Kft. ügyvezetője „Hulladékgazdálkodás felsőfokon” előadását követhette nyomon. Hasonlóan ez első naphoz a délután folyamán az „Egyetemi közösségek szerepe a fenntarthatóságban” szekcióra, majd azt követően a „Környezettudatos felsőoktatási intézmények hálózatosodása” networkingre került sor.

A konferencia zárásaként a résztvevők megállapodtak egy önkéntességen és együttműködésen alapuló, a fenntarthatóság alapelvei mentén tevékenykedő intézményhálózat létrehozásának szükségességéről. Az intézményhálózat működési területeinek kijelölését, működési rendjének és alapelveinek meghatározását két hónapon belül egy workshop keretében tervezik.