Zöld Munkacsoport alakuló ülése az Óbudai Egyetemen


Március 19-én tartotta alakuló ülését az Óbudai Egyetem Zöld Munkacsoportja. A Dr. Gáti József általános rektrohelyettes által vezetett munkacsoportba a karok mellett a Rektori Hivatal, a Kancellária és az EHÖK is delegált tagokat, akik támogatni tudják az intézményt egyik kiemelt stratégiai céljának elérésében, nevezetesen az épületinfrastruktúra környezetkímélő üzemeltetésének megvalósításában, mely egyúttal jelenti az alacsony CO2 kibocsátást, valamint az alacsony fenntartási költségeket.

A munkacsoport első ülése alkalmával áttekintette az épületek utólagos hőszigetelése, a nyílászárók cseréje, illetve a fűtési rendszer megújítása terén eddig elért eredményeket. Továbbá megtárgyalta az intelligens tanulási környezet megteremtése irányába tett azon lépéseket, amelyek a fenntarthatóság és környezettudatosság alapelveivel összhangban vannak, úgymint a fotovoltaikus rendszerek telepítését és a megújuló energiaforrásokat kutató laboratóriumok fejlesztését.

Az Óbudai Egyetem elkötelezett a környezet- és egészségtudatos szemlélet kialakítása és formálása mellett, amelyet a fenntarthatóságra vonatkozó legújabb gyakorlatok átvételével, illetve a társegyetemekkel és civil szervezetekkel való együttműködés révén kíván a jövőben tovább erősíteni. A szemléletformálás fontos pillérei a már lebonyolított és a meghirdetni tervezett kampányok, úgy mint a „Légy energiaszakértő” plakátkampány vagy a „Csomagolás nélkül lehetséges?” címmel meghirdetett hallgatói pályázat.

Az ülés alkalmával a munkacsoport külön figyelmet szentelt az Egyetem idei és jövő tanévre tervezett fenntarthatósági tevékenységének. 2018/2019-es tanév vonatkozásában Dr. Gáti József általános rektorhelyettes kiemelte a Zöld Intézkedési Terv végrehajtását, a tematikus zöld honlap létrehozását, illetve a 2019. április 10-11. között Felsőoktatás az élhető jövőért címmel megrendezésre kerülő kétnapos szakmai konferenciát.

A munkacsoport a továbbiakban kéthavonta fog ülésezni, a munkacsoport delegáltjainak összehívása legközelebb májusban lesz esedékes.